2012. szeptember 21., péntek

5. fejezet



5.fejezet

~Furcsaság~




Az utolsó nap. Túlélem. – bíztattam magamat. Túlélem, hazamegyek, és végre megint egyedül lehetek.
A folyosón sétáltam, de nem igazán láttam magam körül a dolgokat. Már automatikusan tértem ki minden ember elől, az órákon is csak beültem a helyemre, és úgy tettem, mint aki él. Pedig belül tudtam, hogy halott vagyok. Vagy haldoklom. Az ugyanaz.
Az egyik óra végén valaki a nevemet mondta. Fölnéztem, Jessica volt. Ott ült mellettem. Vajon mindig itt szokott ülni? Milyen óra volt egyáltalán?
-          Jess. – Megpróbálkoztam egy mosollyal, de nagyon gyengének tűnt. Jessica szeme aggódva cikázott az arcomon, de nem érdekelt, mit gondol.
-          Figyu, tudod, utolsó nap van, és arra gondoltunk a srácokkal, hogy elmehetnénk valahová. Beülhetnénk kajálni, aztán meg bulizhatnánk kicsit. Ünnepelhetnénk. Elvégre év vége van…
Nem volt kedvem Jessica csacsogására figyelni, monoton pakoltam el a táskámba.
-          Bella! – szólt rám hangosabban.
-          Ha? – Nagyon nem érdekelt, hogy mit akar.
-          Szóval, van kedved eljönni? Nem maradnánk sokáig, ha apád nem nagyon enged, vagy valami. Érted mehetnék kocsival.
Át sem gondoltam, mit fogok mondani, csak kinyitottam a szám. Mostanában magától jöttek a hazugságaim. És egyre több volt belőlük.
-          Bocs, de Charlie-val… apámmal fogok vacsorázni. – Elhúztam a szám, mintha ezt olyan gázosnak tartanám. Totálisan letojtam, hogy mi gázos, és mi nem. – Már megígértem neki.
-          Ja, oké. Kár. Rád férne egy kis szórakozás. Majd legközelebb – mosolygott rám. – Szia, Bella!
Elviharzott mellőlem. Az erős parfüm illata vadul arcon csapott, de igazából nem éreztem. Pont úgy, mint minden más, ez is tompa volt.
Kivéve a fájdalmat, ami sosem múlt.
Egy pillanatra azért elképzeltem, milyen lenne, ha velük mennék. Nem tudnám elengedni magam, az biztos, szögeztem le. Amúgy sem akartam soha többé sehová se menni.
-          Szia, Jess – motyogtam magam elé, és lehajtott fejjel indultam ki a teremből.




Új nadrág. Szuper. De muszáj elmennem, venni egyet, nem mehetek el a mostaniban Belláékhoz. Kint van belőle az egész bokám, bosszankodtam.

Apa adott pénzt, én meg elsétáltam a közeli ruhaüzletbe. Nem volt nagy választék, az első olyan darabot megvettem, ami rám passzolt. Reméltem, hogy ezt már nem növöm ki. Még átugrottam a vegyes üzletbe is, valami kajáért, mert otthon totál üres volt a konyha.

Beálltam a sorba, az egyetlen kasszához. Ekkor egy kis csengő megszólalt, jelezve, hogy kinyílt az ajtó. Megfeszült minden izmom, amikor megláttam, kik érkeztek. Sam és a szolgálói. Hát, ez király! És felém tartanak… Csessze meg!

-          Szia, Jacob – köszönt Sam, mire én biccentettem, és próbáltam úgy tenni, mint aki totál elmélyülten bámulja a magazinokat. Csak tűnjenek már el innen! – Hogy van Billy?
-          Jól – feleltem tömören.
-          És a nővéreid? Hallottatok mostanában róluk valamit?

Feléjük fordultam, hogy ne legyek már olyan bunkó. Sam mögött háromszöget formálva ott állt Paul és Jared. Az arckifejezésük merev volt. Mint akik épp nagyon erőlködnek, vagy mit tudom én. Baromira felállt tőlük a szőr a hátamon.

-          Ők is jól vannak – mondtam. Minél hamarabb lelépnek, annál jobb.
-          Mindjárt kezdődik a suli, mi? Élvezd ki, amíg tart a nyár. – Vigyorgott, majd továbbment a szolgálóival.

Hogy én mennyire utálom ezeket!

Szerencsére sorra kerültem, és miután fizettem, már mehettem is haza. Végig az a három ficsúr járt a fejemben. Elsőre nem tűntek veszélyesnek, de ha az ember jobban megnézi őket, eléggé fenyegetőek. Sam a vezetőjük, és a másik kettő úgy viselkedik, mintha tényleg tőle függene. Teljesen szánalmas.

Még mindig ideges voltam, amikor beléptem a házba. Apa a díványon ült, valami könyvvel a kezében, és fel sem nézett arra, hogy megérkeztem, csak intett a kezével. A konyhában kipakoltam, aztán az új gatyámat bedobtam a szobámba, és kimentem a garázsba.

Bütyköltem kicsit a Rabbitet, de nem haladtam sokat vele, mert egy fontos alkatrész még hiányzott, de nem volt elég pénzem, hogy megvehessem. Reméltem, hogy sulikezdésre, vagy valamire tudok majd apától kicsikarni valamennyit. Ráadásul a mobil miatt az eddig összegyűjtött pénzem kicsit megcsappant. Pedig nyár elején még biztos voltam benne, hogy szeptemberre kész lesz az autó.

Hirtelen megcsörrent a telefon a zsebemben, én pedig összeráncolt szemöldökkel vettem elő. Ki a fene…?
Te jó ég, ez Bella!

-          Hello – szóltam bele. „Hello”? És miért ilyen béna a hangom?
-          Szia, Jacob! Zavarlak? – Tényleg Bella volt a vonal másik végén. Még sosem hallottam a hangját telefonban, de biztos voltam benne, hogy ő az.
-          Nem, dehogy, mond.

Fel alá járkáltam idegességemben, Képtelen voltam egy helyben maradni.

-          Szóval, akkor lenne kedvetek Billyvel ma átjönni vacsorára? Olyan öt óra körül… Én főzök! – A hangja kicsit furcsa volt. Mintha csak beleerőltette volna a lelkesedést. De nem foglalkoztam vele, ahhoz túl izgatott voltam. Vacsora, Belláéknál. Király.
-          Ja, persze, ott leszünk – vágtam rá egyből, boldogan.
-          Oké, akkor… várunk titeket! Szia.
-          Szia.

Elégedetten tettem zsebre a telefont, és dőltem neki a Rabbit motorháztetőjének. Fejben újrajátszottam a beszélgetést, és egyszerűen csak élveztem a hangját.

Aztán a Rabbit megszaladt alattam, és reccsent egy nagyot.

-          Baszki! – dörmögtem, és gyorsan levettem róla a súlyom. Ha megint tönkretettem valamit, megölöm magam, esküszöm. A nyáron többet romboltam a kocsit, mint építettem…

Bár az öngyilkossággal még várnék, legalább egy kicsit. Legalább a vacsora végéig…

*~.~*

Apát és az ölében tartott rekesz sört fölhúztam a lépcsőn a tornácra, majd megnyomtam a csengőt.
Halottam bentről a zajos lépteket, majd Bella nyitott ajtót, konyhai kesztyűben, kicsit kócos hajjal.

-          Sziasztok!

Kitárta az ajtót, mi pedig bementünk. Charlie átvette a söröket apától, én pedig immár kicsit idegesen, zsebre tette kézzel álldogáltam az előszobában.

-          Hát, még kicsit sülnie kell a csirkének, addig nézzetek meccset, vagy valami – javasolta Bella, majd visszaszaladt a konyhába.

Apa és Charlie rögtön eltűntek, én pedig tétován mentem be a konyhába Bella után.

-          Segítsek valamit? – kérdeztem.
-          Á, nem, boldogulok… asszem. – Lehajolt a kinyitott sütőhöz, és a csirkét bökdöste villával.

Így kellemes rálátásom nyílt a fenekére.

Aztán gyorsan felegyenesedett – lábával becsukta a sütő ajtaját -, és felém fordult egy félmosolyra, majd megkavart valamit a tűzhelyen. Nagyon reméltem, hogy nem vette észre, mennyire bamba tekintetem volt… Nem tudom, mit gondolna, ha megtudná, hogy a fenekén stíröltem. Lehet, hogy soha többé nem állna szóba velem…

-          Ugye szeretitek a sült csirkét?
-          Ja, persze – bólogattam. Ezek szerint csak nem vette észre… Vagy nem érdekli.

Elővett egy szűrőt és egy másik edényt, aztán a kis lábas tartalmát, ami a tűzhelyen főtt átszűrte és beleöntötte az edénybe.

-          Tényleg ne segítsek semmit? – próbálkoztam még egyszer.
-          Megteríthetsz, esetleg… Ott vannak a tányérok, az evőeszközök meg ebben a fiókban – mutogatott.
-          Okés. – Elővettem mindent, aztán elkezdtem megteríteni az asztalt.
-          Bocs, hogy nem vagyok még kész. Csak olyan régen főztem…
-          Semmi gáz.

Röpke fél órán belül már együtt ültünk az asztalnál, és ettünk. Sajnos nem sikerült Bella mellé keverednem, de legalább vele szemben ültem az asztalnál. A csirke nagyon finom volt, elég sokat szedtünk mindannyian – talán csak Bella nem nagyon, de azért ő is evett.

Egyszer az asztal alatt összeért Bellával a lábunk, de ő villámgyorsan elhúzta, és nem nézett fel a tányérjából. Gőzöm sem volt, ez mit jelent.

Miután befejeztük, az ősök visszamentek a tévé elé, én pedig segítettem elmosogatni Bellának, bármennyire is mondta, hogy hagyjam csak. Közben próbáltam valami témával előhozakodni, amiről beszélgethetünk, de valahogy semmi nem jutott eszembe. De Bellát láthatóan nem zavarta a csend. Monoton vette el tőlem a vizes tányérokat, és törölgette el őket. Úgy tűnt, nem igazán néz sehová, csak úgy bambul. Lehet, hogyha megszólalnék, nem is hallaná… Egy pillanatra úgy nézett ki, mint egy zombi. Olyan volt, mintha leengedte volna a maszkját. Kicsit megijedtem, nem tudtam, mit kéne mondanom.



-          Hé… és veled, minden oké? – Felém kapta a pillantását, a szemében furcsa gyanakvás volt. – Mármint… jó volt Floridában?
-          Ja. Izé… jó volt, aha – dünnyögte, és tovább törölgetett.

A lámpa fényénél nagyon jól láttam a sötét karikákat a szeme alatt, és a színtelen, kicserepesedett ajkát. Ezeket eddig miért nem vettem észre?

Vagy ez előtt nem is mutatta meg őket?

Mosogatás és törölgetés után fölmentünk az emeletre, Bella szobájába. Unottan mutatott körbe, majd lerogyott az ágyára. Újból leszállt közénk az a kellemetlen csönd. Hallottam odalentről a tévé zaját, kintről pedig a szél fúvását, de ezen kívül teljes volt a némaság.

Zavartan ültem le az íróasztala előtti székre, és fordultam felé. Törökülésbe helyezkedett az ágyán, és a tenyerébe temette az arcát.

-          Köszi, az SMS-eket – mondta. Először nem is értettem jól, aztán amikor felfogtam, szélesen elmosolyodtam.
-          Szívesen.

Mélyet sóhajtott, majd immár egy halvány mosollyal az arcán nézett fel. Úgy tettem, mint aki az előző furcsaságát észre sem vette, visszamosolyogtam rá.

-          Hogy halad az autód? – érdeklődött.

Most már, hogy láttam a másik oldalát, észrevettem a hangján, hogy csak színlel. Teljesen érdektelenül kérdezte. Kezdtem magam egyre kényelmetlenebbül érezni.

-          Sehogy, igazából… - feleltem, aztán egy pillanatra elgondolkodtam, majd kiböktem: - Figyelj, ha nem érdekel, nem kell megkérdezned, én értem…

Bella szeme ijedten villant rám. Megmerevedett, talán még levegőt sem vett.
Aztán ezt félresöpörte.

-          Bocsánat, csak… elég fáradt vagyok, tudod? A repülőúttól meg az időeltolódástól mindig kikészülök.

Őszintének hangzott, így bólintottam.

-          Nem gáz. Ha aludni akarsz, én…
-          Ne! Ne, maradj csak. – Hízelgő volt ezt hallani tőle, jól esett, hogy marasztal. De azért az előzőfurcsasága ott motoszkált még a fejemben. Gyorsan elhessegettem.
-          Oké.

Ezután elég sablonos dolgokról beszélgettünk, viszont Bella hangja többé nem tűnt olyan hamisnak. Néha újból elbambult, de mindig gyorsan magához tért.

Este tíz körül volt már, amikor apa felszólt, hogy indulunk. Bellával lementünk a lépcsőn, Charlie és apa az előszobában voltak.

-          Köszönjük a vacsorát, Bella. Nagyon jó volt újra látni téged – mondta apa. Kicsit kinyújtotta felé a kezét, Bella pedig illendően lehajolt hozzá, és egy-egy puszit adott az arcára. Apa megpaskolta a kezét, és mosolygott rá.
-          Örülök, hogy eljöttetek – mosolygott rá Bella is, aztán fölegyenesedett, és rám nézett.

Úr Isten! Te jó ég! Szent szar!

Úgy éreztem magam, mint aki olvadt gumiból van. Alig tudtam megmozdítani a karomat, totálisan odacövekeltem. Bella lépett felém, miközben Charlie elkezdte kitolni apát a tornácra.

-          Kösz, hogy eljöttetek. – Félmosolyra húzta a száját.
-          Én, izé… mi kösz – dadogtam.

Bella félénken lépett egyet felém, mire sután én is így tettem. Aztán pipiskedett, és belekapaszkodott a vállamba, én pedig valamennyivel lejjebb hajoltam. Utána puszit nyomott az arcomra, és gyorsan megint eltávolodott. Nem nézett a szemembe, csak halványan mosolygott, és beleboxolt a vállamba.

-          Öö… szia – köszöntem el, majd idiótán intettem egyet, és kiléptem a tornácra.

Apát beültettem az anyósülésre, a tolószéket pedig hátra raktam. Charlie és Bella a tornácon álltak, és integettek nekünk, amíg elhajtottunk.

Annyira le voltam még mindig sokkolva, hogy sokáig észre sem vettem, hogy apám röhög mellettem. Pedig még a könnye is kicsordult.

-          Mi van?

Ő csak rázta a fejét, és nevetett tovább.

-          Mi a fene van már? – kérdeztem megint, kicsit ingerültebben.
-          Jake – kuncogás – ha láttad volna a… - kuncogás – az arcodat – kuncogás.

Amikor rám nézett, újabb rohamban tört rá a röhöghetnék. Én csak megráztam a fejem, és inkább az útra koncentráltam, és a jobb arcomra, ahol Bella ajka hozzám ért. És a pólóm… ahhoz is hozzáért.

Amikor hazaértünk, apa még mindig röhögött, nekem pedig kezdett elegem lenni belőle.

-          Ha nem hagyod abba, kint hagylak estre, esküszöm! – fenyegettem meg, miközben leállítottam a motort.

Egy pillanatra elkomolyodott, majd megint újra kezdte.

Unottan szedtem elő a tolószékét, és ültettem bele, majd toltam fel a rámpán. Bent fölkapcsoltam a villanyt, majd ott hagytam apát a nappaliban. Úgy tettem, mint aki észre sem veszi.

Bementem a fürdőbe, és letusoltam – de azért arra ügyeltem, hogy azt az arcomat ne nagyon érje víz. A pólómat összehajtottam, hogy később a párnám alá tegyem. Lehet, hogy Bella-illatú lett?

Mikor fölkötött hajjal, megzuhanyozva és megmosva a fogam a szobámba készültem, apa megállított.

-          Sajnálom, Jacob – mondta. Egy pillanatra még el is hittem, de aztán megláttam, hogy remeg a szája, ahogy rám néz. Alig bírta visszafogni a vigyorgását.
-          Ja, persze. Hagyjál – dörmögtem, és mentem tovább.

Magamra csuktam a szobám ajtaját, majd ledőltem az ágyamra.

-          De komolyan mondom, az az arckifejezés! Fiam, ha láttad volna magad… - nevetett.

A fejemre húztam a párnát, és megpróbáltam kizárni a hangját a fejemből. Miután megzuhanyozott, és ő is bement a szobába, kicsit megnyugodtam. Aztán viszont megint rám tört az idegesség.

Tényleg olyan idióta pofát vágtam volna? És miért boxolt bele Bella a karomba? Ez mit jelent? Tényleg csak a fáradtság miatt volt fura, vagy hazudott? Megint olyan rossz állapotban lenne? Csak azért adott puszit, mert így volt illendő, vagy esetleg… esetleg kedvel? Miért nincs ráírva a lányokra, hogy mit gondolnak?!

Ide-oda forgolódtam, lerúgtam magamról a takarót, aztán visszavettem, néztem a plafont, aztán hasra feküdtem. Képtelen voltam aludni. Kivettem a pólómat a párna alól, és megszagoltam. Sajnos semmilyen különleges illata nem volt, így kicsit mérgesen dobtam át a szobán a másik sarokba.

A bal oldalamra fordultam, hogy ne a jobb arcomon feküdjek, de így kiláttam az ablakon, és zavart a telihold fénye. Átfordultam a jobb oldalamra, és magara parancsoltam, hogy végre aludjak el.
Nem volt egyszerű.

Melegem is volt, zavart, hogy már majdnem lelógott a lábam az ágyról, de az még jobban, hogy nem tudtam, mit gondol rólam Bella. Megőrjített. Komolyan, tiszta ideg voltam.

Hajnalban kimentem megmosni az arcom, de miután visszafeküdtem, rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mert a hideg víztől csak még éberebb lettem.



Végül olyan négy óra körül aludtam el, tenyeremben a jobb arcommal, belegabalyodva a takaróba, félig lelógó lábbal.

Nem csoda, hogy reggel a karom és a lábam is el volt zsibbadva. De én még mindig csak Bellára tudtam gondolni, meg az ajkaira, ahogy a bőrömhöz értek.

12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett!
    Mit érzet Bella amikor megpuszilta Jaket?
    Hamarosan át fog változni Jake?
    Siess a fejezettel,nagyon várom!
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszett!
      Óóó, hát az majd kiderül, nyugi :) Ugyanez vonatkozik az átváltozásra is.
      Köszi, hogy olvastál és komiztál!

      Puszi,
      Dóri

      Törlés
  2. szia gratulálok remélem jake és bella összejönnek mikor jake átváltozik beis vési
    puszy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia demon!

      Hűűű, ezt abból kombináltad ki, hogy váltottak egy esetlen puszit? Azt'a! :D
      Minden kiderül a maga idejében ;)
      Köszi, hogy olvastál és írtál!

      Puszi,
      Dóri

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon jó lett a feji. Annyira aranyos Jake ahogy Bella puszijára reagál, és utána az elmélkedése. Jake közel van az átváltozáshoz, azért mentek oda Sam-ék hozzá? Alig várom a folytatást.
    Nóci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóci!

      Örülök, hogy tetszett. Jake mindig aranyos :$ Samékről nem árulok el semmit, csak húzom az agyatokat.
      Várlak én is olvasni, és köszi a komit! :)

      Puszi,
      Dóri

      Törlés
  4. Új feji,új feji, új fejii!! :) *vigyorooog :)*
    Jake, olyan cukii, isteneem! <3 szíívesen cserélnék bellávaal... ;)
    Amúgy Bella tényleg elég fura... de mid1 :) team jacob 4ever :$
    Siess,sieesss lécci a köviveel! :DD

    Lauu xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lauu!

      Jajj, de édes vagy! Nagyon jól esik, hogy ennyi vártad. Igen, Jake nagyon aranyos, Bella pedig tényleg fura, de hát... most mit mondjak? Elértem a kívánt hatást :DD
      Várlak következőleg is olvasni, köszi a komit!

      Puszi,
      Dóri

      Törlés
  5. Sya!
    Hát szegény Jacob :( nehéz Bellán most kiigazodnia de édes volt ahogy próbált rájönni a dolgokra :).
    Már nagyon várom mi lesz még itt :)
    Klasz lett!!! :)
    Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nikol!

      Hát, nem egyszerű kibogoznia Bellát, de bízz benne, okos srác (és most ne a matek-jegyeit vegyük alapul).
      Örülök hogy tetszett, köszönöm a komit!

      Puszi,
      Dóri

      Törlés
  6. Szia! :)
    Annyira sajnálom, hogy nem írtam komit az előzőhöz! :( Lehet, hogy nem tűnt fel, de én szégyellem magam, hogy megígértem, és mégsem írtam. :(
    De a fejezet...Csak a szokásos. Zseniális,lenyűgöző,állati, stb. :D <3
    Már várom a következőt, és hoztam egy kis meglepit,engesztelésnek..;
    http://dancemylifemystory.blogspot.hu/2012/09/dij.html
    :DD
    Sok puszi,
    Faith <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Faith!

      Se baj, az a fő, hogy most megint itt vagy :))
      Nagyon jól esik, hogy ennyire tetszett a feji.
      A díjat pedig nagyon szépen köszönöm még egyszer! :)
      Köszi a komit, a következő fejezethez is várlak olvasni!

      Puszi,
      Dóri

      Törlés