Sziasztok kedves olvasók!
Először is, megjegyezném, hogy kutyafuttában írom ezeket a sorokat, ugyanis szűk fél óra múlva már Debrecenbe indulunk, hogy megnézzük a Breaking Dawnt :DD A szüleim visznek el (ők mást néznek :P), és jön velem két nagyon jó barátnőm is, szóval tuti klassz lesz.
Elnézést szeretnék kérni, amiért ma még nem csatolok a fejezethez képeket, (KÉPEK CSATOLVA) de elcsúsztam az idővel (hála a kilencedik órámnak), és nem akartam összecsapni, viszont ettől a fejezetet még nem akarom megvonni tőletek. Lehet, hogy egy-két képet még ma ráfrissítek, de holnap mindenképpen berakom mindet, szóval hogyha ellátogattok megint, már fent lesz (remélhetőleg).
Nekem ez az eddigi kedvenc fejezetem, szóval így olvassátok ;)
Képek holnap, tényleg bocsi érte!
Szeretlek titeket,
Dóri
xoxo
Egyszer történt meg az, hogy elegem
lett. Az emlékeimet összeszedtem; mindet. Kimentem a hátsókertbe, és csak
álltam. Nem szólt a fülemben zene. Nem volt semmi. Csak a szél, a falevelek
susogása és a saját szívdobogásom.
Úgy gondoltam: készen állok.
A kezemben eddig görcsösen
szorongatott emlékeket egy hirtelen mozdulattal eldobtam. Be, a fák közé, mesze
tőlem, hogy soha ne térhessenek már vissza.
De abban a pillanatban, ahogy az
ujjaim már csak a levegőt markolták, föllobbant bennem a félelem, a
kétségbeesés, a harag önmagam iránt. Majdnem megszakadt a szívem.
Szaladtam, hogy minden emléket
összeszedhessek. Kapkodtam utánuk, ugráltam, és ziháltam.
Szerencsémre mind megvolt. Vagy
talán pont ez volt a balszerencse.
Magamhoz szorítottam őket, besiettem
a házba, és a visító fal mögé bújtam, ami a fülemben szólt. Próbáltam levegőt
kapni… lehet, hogy túl erősen szorítottam?
-
Vagy
segítesz, vagy el lehet takarodni! – morogtam rá Quilre.
Épp a Rabbitet
próbáltuk meg arrább cipelni, hogy Bella autója majd beférjen a garázsomba.
Persze sem ő, sem Embry nem akartak békén hagyni, és már kezdett belőlük elegem
lenni. Úgy gondoltam, akkor inkább elvonszolom egyedül a félkész járgányt, csak
fogják már be!
-
Komolyan
mondom, Embry, ennek valami baja van! – szólt Quil, mintha én ott sem lennék. –
Egyre elviselhetetlenebb.
-
Ti vagytok
egyre elviselhetetlenebbek! – morogtam.
-
Amúgy
fogadtunk rátok, tudtad? – kacagta Embry. Hogy
tud ez röhögni autócipelés közben? Ha majd ráesik a lábára, nem röhög.
-
Mi?!
-
Fogadtunk –
ismételte el Quil azt, amit már eddig is felfogtam.
-
Jó, de mégis
mire? Miben? – akadékoskodtam tovább, amikor végre a helyére került a Rabbit.
Fájt a karom, amiért megerőltettem, de nem bántam. Ha arrább kell cipelnem
ahhoz a Rabbitet, hogy Bella autója beférjen ide, és Bellát idecsalogathassam,
akkor oké, gondoltam.
Lerogytunk a földre.
Megtöröltem a pólómba a homlokom, mert fojt róla a víz. Nem hittem, hogy ilyen
nehéz lesz arrább tenni azt a fránya kocsit. Sajnos tolni nem tudtuk, kerekek híján,
emelni kellett. Bárcsak vettem volna
kerekeket!
-
Ha? –
kérdeztem megint, mert egyikőjük sem válaszolt, csak kajánul összevigyorogtak.
-
Hogy mikor
szúrod el – bökte ki Quil.
-
Elszúrom? –
ráncoltam a homlokom.
-
Hát… ja. Hogy
mikor lesz elege Bellának. Érted. Ha nem csíp téged, egy idő után biztos
betelik majd a pohara a kis szorgos személyeddel, és akkor kerek perec a
képedbe olvassa, hogy kapard le magad róla – magyarázta Quil.
-
Szorgos? Mi
van? – Vontam össze a szemöldököm, és próbáltam nem belegondolni abba, hogy ez
is egy lehetőség. Lehet, hogy Bellának tényleg elege lesz belőlem… de ugye nem?
-
Ó, haver, a
fene is látja, hogy csorog a nyálad a csaj után! SMS-eket írogatsz neki,
megszereled a kocsiját, ugrasz minden piti megjegyzésünkre.
-
Tök amatőr
vagy – helyeselt Quil.
-
Hason csúszol
utána.
-
És közben
csorog a nyálad.
-
Meg virág és
gyűrű van a kezedben.
-
Állj, állj,
állj! – kiáltottam. – Mi bajotok van nektek? Én csak megszerelem a kocsiját! A
szülinapjára! És már nem is
SMS-ezünk! – szúrtam oda Embrynek.
-
Nagy
bánatodra – kotyogta közbe Quil.
-
És nem csorog
a nyálam! – elleneztem tovább. – Mégis milyen virágról hadoválsz itt? –
intettem Embry felé hevesen.
-
Na, persze.
Megszereled a kocsiját. Aztán majd beágyazol neki, meg segítesz levenni a
bugyiját is.
Biztos vagyok benne,
hogy rákvörös volt az egész képem.
Embry szerencsére
észrevette, hogy baromi kellemetlenül érzem magam, és próbált kicsit javítani a
helyzeten.
-
Figyelj,
Jake. Mi csak azt mondjuk, hogy ahelyett, hogy itt vergődsz a lába előtt,
inkább hívd el egy randira. Az sokkal férfiasabb. Nem kell itt behódolnod neki.
És ha elhívod, akkor kiderül, hogy kedvel-e egyáltalán, vagy csak a büdös
fenéért töröd itt magad, és ő meg magasról tesz rád.
Tudtam, hogy igaza
van, de már csak azért sem akartam hagyni magam.
-
Akkor
beszéljetek, ha lesz tapasztalatotok! – morogtam.
-
Okés –
nevetett rám Embry, majd vállba taszított, mire mindketten felszisszentünk. –
Asszem meghúztam valamim.
-
Én is… -
bólogattam, és a karomat simogattam.
-
Puhányok! –
legyintett ránk Quil, és gyorsnak szánt mozdulattal fel akart állni, e helyett
viszont amikor a karjára támaszkodott, inkább visszahanyatlott a padlóra. –
Visszavonom.
És együtt röhögtünk.
Mint régen, amikor még egyikünket sem érdekelték különösen a lányok, amikor nem
„csorgattam a nyálam” Bella után, és Quil meg Embry sem voltak ennyire
idegesítőek.
~*.*~
Miután pár nappal
később meghozták Bella furgonját, még késő délután is a garázsban tébláboltam,
és a mobilomat forgattam a kezemben. Nem tudtam eldönteni, hogy felhívjam-e Bellát.
Aztán végül mégiscsak
megnyomtam a zöld gombot. Kicsöngött. És megint. És megint…
Mi lesz, ha nem hallja
meg, pánikoltam, de egy pillanat múlva egy ismerős hang szólt a telefonba.
-
Igen?
-
Szia, Bella.
– Kifújtam a bent tartott levegőt. Most már nem csinálhattam vissza az egészet.
-
Jacob. Mi
újság?
Magamban mondogattam,
hogy nem gáz, ha tájékoztatásképp felhívom. És ha esetleg még jól el is
beszélgetnénk… de csak ha rászánom magam…
-
Az előbb
hozták meg a járgányod, és tudod, ígértem hogy szólok.
-
Ó! Na, és
milyen állapotban van? Menthető?
-
Simán. Nincs
sok baja különösképp, hisz…
-
Hisz egy tank
– nevetett Bella.
-
Igen –
mosolyogtam én is magamban.
És akkor rászántam
magam.
-
Figyelj… Ha
lenne kedved, eljöhetnél, megnézni, vagy valami… érted… ha van kedved – makogtam.
Franc!
-
Hát, most
kismillió házi feladatom van…
Biztos voltam benne,
hogy itt nekem annyi, elbuktam, Bella sosem fog velem eljönni sehová, és
magában biztosan jól kinevet.
-
... de mit
szólnál a péntekhez?
Lefagytam. Ezek szerint mégis eljön?!
-
Vagy a péntek
neked nem jó?
Valószínűleg túl
sokáig hallgattam, és emésztgettem az infót, és Bellának valami gyanús lett.
Ezért most gyorsan kapcsoltam.
-
A péntek jó
lesz. Klassz… Izé, érted menjek?
-
Azt
megköszönném. Gyalog kicsit messze laktok… és egyébként is, fogalmam sincs,
merre van a házatok! Meg kell jegyeznem az útvonalat – csacsogta. Rá sem
ismertem.
-
Akkor délután
háromra ott leszek, jó?
-
Oké. Szia!
Atya ég. Bella Swan pénteken átjön hozzám. Hozzám!
Ki kell takarítanom,
határoztam el.
*~.~*
A kis dobozból
kivettem az utolsó mentolos cukorkát (a többit mind az úton, és még otthon
tűntettem el), majd még egyszer, utoljára belenéztem a visszapillantó tükörbe,
és elindultam a lépcső felé.
Az ajtó előtt még
vettem két mély levegőt, aztán megnyomtam a csengőt.
Bella alig pár
másodpercre rá széles mozdulattal kitárta, és egy féloldalas mosollyal
köszöntött.
-
Szia Jacob!
-
Szia! –
vigyorogtam vissza.
Bella bezárta az
ajtót, majd visszafordult felém. A haját össze volt fogva, farmert és pulcsit
viselt. A kulcsot a zsebébe mélyesztette.
-
Pontos vagy –
mondta, miközben elindultunk az autó felé. Örültem, hogy megszólalt, mert eddig
görcsben voltam, hogy nem jut eszembe, mit mondjak.
-
Nem akartalak
megvárakoztatni – vallottam be.
-
Alig várom,
hogy újra lássam a járgányt – mondta, miközben kinyitottam neki az anyósülés
felöli ajtót. – Kösz – mosolygott, és beült.
Gyorsan megkerültem a
kocsit, és én is beszálltam, majd beindítottam a motort.
-
Na, és milyen
heted volt? – kérdeztem. Ráhajtottam az útra, és hazafelé vettem az irányt.
-
Egész jó –
ingatta a fejét. Aranyosan nézett ki, ahogy a copfja jobbra-balra csapódott. –
Bár kocsi nélkül kínszenvedés iskolába menni.
-
Szerdán
eláztál? Jó nagy zuhi volt reggel – emlékeztem vissza.
Aznap apa megengedte,
hogy elvigyem a kocsit, és Quilt meg Embryt is fölvettem. Nagyon jól éreztem
magam, miközben leparkoltam az iskola előtt. Kevés diák járt nálunk kocsival.
-
Nem,
szerencsére. A barátnőm, Angela, és a barátja értem jöttek.
-
Biztos
jófejek. – Örültem, hogy van, aki gondoskodik Belláról. Én is szívesen vittem
volna suliba…
-
Igen.
Ezután inkább az útra
próbáltam koncentrálni, nehogy lebőgjek a sofőri képességeimmel. Bella sem
nagyon erőltette a beszélgetést, megelégedtünk a motor zúgásával. Ez nem a
kellemetlen-fajtája volt a csendnek.
-
Mindjárt itt
is vagyunk – szólaltam meg, amikor befordultunk az utcánkra.
-
Nem is olyan
bonyolult idejutni – mosolygott halványan Bella, majd a nemsokára felbukkanó
házunkat kezdte pásztázni. Biztos emlékezett még rá, valamikor régebbről.
Miután leparkoltam
kiszálltunk. Megvártam Bellát, és együtt indultunk a bejárat felé.
-
Nem változott
sokat… ha jól emlékszem.
-
Hát, igen –
helyeseltem, és kinyitottam előtte az ajtót.
Miután én is beléptem,
láttam, hogy apa már letette a könyvét – amit nálam sosem szokott -, és kíváncsi
szemekkel nézett Bellára. Megemlítettem neki, hogy majd el fog jönni, de lehet,
hogy nem hitt volna nekem?
-
Bella! Mi
újság felétek? Jöttél megnézni a furgonod?
-
Igen –
bólogatott. – Minden rendben. Apa még dolgozik.
Láttam rajta, hogy
kezdi kellemetlenül érezni magát, ezért inkább hívtam magammal, és gyorsan
körbevezettem a házban. A szobám előtt próbáltam a lehető leggyorsabban
elsurranni, de Bella csak mosolygott, és jól megnézte magának. Még szerencse,
hogy rendet raktam!
-
Hátra
megyünk, oké? – szóltam oda apának, miközben már a kilincsen volt a kezem.
-
Rendben. De
aztán nehogy halálra untasd szegény lányt! – jegyezte meg viccesen, de én csak
grimaszolni tudtam rá.
-
Nem fog –
vett a védelmébe Bella. Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, elpirultam.
Remélhetőleg senkinek sem tűnt fel.
Miközben elindultunk
hátra a garázs felé, direkt lassan haladtam, mert tudtam, hogy Bella nem nagyon
bírja a gyors tempómat. És még véletlenül sem szerettem volna megkockáztatni,
hogy én magam essek hasra.
-
Igazából még nem
dolgoztam rajta… - vallottam be. – A hétvégére terveztem, hogy nekilátok.
-
Ó, oké. Így
legalább meglátom, mekkora kárt tettem benne.
Beértünk a garázsba
(amit tegnap nagyjából másfél órán keresztül takarítottam és rendezgettem, csak
hogy ne úgy nézzen ki, mint valami szeméttelep). Bella szét sem nézett, rögtön
a furgonjára tapadt a tekintete.
-
Mondtam, hogy
egész jó passzban van.
-
Ha te mondod.
– A hangja kicsit kételkedő volt, miközben a horpadást nézegette.
-
Hidd el,
pikk-pakk kipofozom neked – biztosítottam, és megveregettem a furgon oldalát. Emiatt
egy kis rozsda hullott a padlóra.
Kicsit furcsa volt
Bellát ilyen… élettel telinek látni. Mintha megint kezdene visszazökkenni,
gondoltam, és nagyon örültem neki. Egy icipici részem meg is volt róla
győződve, hogy ez az én érdemem is.
Aztán beszélgettünk.
Elmeséltem neki, mennyit bénáztunk, amikor a Rabbitet raktuk arrább a
srácokkal, mire ő is elmesélte, hogy meglepték a születésnapján reggel a
barátai. Közben Bella szétnézett, méregette a Rabbitet (amit ő késznek látott,
bár azt elismerte, hogy azért kerekek még kellenének). Meséltünk egymásnak a
tanárainkról, mindkettőnknek akadt valami sztorija mindenkiről.
A beszélgetés alatt
többször is eszembe jutott, mennyire más most Bella, de nem problémáztam rajta,
mert örültem neki, és rá sem akartam kérdezni, mert tartottam tőle, hogy talán
annyira nem vagyunk még jóban, hogy ezt is elárulja nekem.
-
Komolyan,
totál olyan, mintha már egy éve tartana a suli, pedig még csak október van! –
sóhajtott.
-
Nekem mondod!
Egy hét után kikészültem – nevettem fel, mire Bella is jót mosolygott.
Pár percig csendben
voltunk, aztán valami furcsa zajt hallottam. Először nem tudtam azonosítani,
aztán leesett. Bella hasa korgott.
Megdermedten ült
tovább a sámlin, és nem szólt semmit, csak egyre kúszott fel az arcára a
vigyor. Belőlem viszont hamarabb robbant ki a nevetés. Nem akartam volna én
annyira kiröhögni őt, de egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a hahotázást. A
végén már Bella is velem nevetett, miután feladta, hogy csúnyán néz rám, és
ezzel megpróbál elhallgattatni.
Amikor végre
csillapodott a nevetésem, és már csak kicsit rázkódtam, megpróbáltam bocsánatot
kérni, de csak dadogni tudtam. Bella a tenyerébe temette az arcát.
-
Tényleg… -
csillapodtam le. – Nem volt szándékos. Bocs. Én nem akartam. Gyere, csináljunk
szendvicset!
Felálltam, és egy
pillanatnyi habozás után felé nyújtottam a kezem. Egy másodpercig azt hittem,
nem fogadja el, de aztán megfogta, és engedte, hogy segítsek neki felállni. A
keze nagyon aprónak, törékenynek tűnt, és az ujjvégei hidegek voltak.
-
Komolyan
sajnálom – mondtam még egyszer, amikor már a házhoz vezető út felénél jártunk.
-
Semmi baj –
rázta a fejét. Aztán még egyszer megkordult a hasa, és belőlem megint kipukkant
a nevetés. – Na, de most már! – Fenyegetően megrázta az ujját előttem, és mivel
nem hatott, a vállamba bokszolt egyet.
Én nem számítottam
erre, és valószínűleg meg is csúsztam, vagy botlottam valamiben, nem tudom. De
a következő pillanatban már a földön terültem szét.
És most Bellán volt a
nevetés sora. Kétrét görnyedve kacagott rajtam, de aztán kinyújtotta felém
mindkét kezét. Nagy nehezen sikerült föltápászkodnom.
-
Nagyon
sajnálom, ezt tényleg nem akartam – mondta őszintén.
-
Na, persze –
tettettem a durcást, de Bella valószínűleg észrevette azt a kis mosolyt a szám
sarkában, amit nem tudtam visszafogni.
-
Így legalább
kvittek vagyunk!
-
Úgy hiszed? –
néztem rá felvont szemöldökkel. Ő csak mosolyogva ingatta a fejét.
Bent apa telefonált
valakivel, így nyugodtan bevetettük magunkat a konyhába, és elkezdtünk
összedobni valami szenyát. Találtunk felvágottat és paradicsomot meg paprikát,
így már megvolt minden. Épp, amikor én is elkészültem a szendvicsemmel apa
gurult oda hozzánk.
-
Ne egyetek
sokat. Áthívtam Charlie-t vacsorára. A múltkori úgyis elmaradt, most
bepótoljuk.
-
Milyen
múltkori? – kíváncsiskodott Bella, miközben harapott egyet.
-
A… baleseted
napján. Aznap estére hívtunk volna meg benneteket, és még pár barátot – felelt
apa.
Bella szájában egy
pillanatra megállt a falat, de aztán összeszedte magát, és tovább rágott.
-
Segítsünk
valamit? – kérdezte, amint lenyelte.
-
Dehogy!
Boldogulok, nyugodtan csináljátok, amit akartok – mosolygott ránk apa, és máris
kezdte rámolni a hozzávalókat.
Bellával beültünk a
nappaliba, és csendben ettünk. Éreztem rajta, hogy nem tett jót neki a balesete
megemlítése, és tudtam, hogy jogtalanul, de azért kicsit haragudtam apára.
Miután befejeztük az
evést, jobb tevékenység híján ülve maradtunk, majd Bellának – szerintem ritka
mazochista – ötlete támadt:
-
Van házid?
Megcsinálhatnánk – rántotta meg a vállát.
Hiába nem volt semmi
kedvem a tanuláshoz, mégis beleegyeztem. Bellával nem lehet olyan rossz lecót
írni sem, gondoltam.
Kis keresgélés után –
komolyan nem tudom, hogy kerül a táskám állandóan az ágyam alá – megtaláltuk a
cuccaimat, és kiköltöztünk velük a nappaliba. Bella javaslatára az angol
házival kezdtük. Elég hamar végeztünk is vele, nem volt valami nehéz – pláne
hogy Bella diktálta nekem a megfejtést, mert ők már csináltak ilyen feladatot.
Aztán úgy gondoltunk, ugrunk egy fejest a mélyvízbe, és magunk elé vettük a
matekot. Jót szórakoztunk rajta, hogy egyikünk sem igazán értette, mit is kéne
csinálni. De aztán szerencsére valahogy csak rájöttünk a megoldásra.
Ez után egy kis
pihenőt iktattunk, és Bella ragaszkodott hozzá, hogy segíthessen apának
leszűrni a tésztát, én meg addig töltöttem magunknak üdítőt. Amikor vissza
akartam tenni a dobozt, elkaptam apa tekintetét, aki sunyin mosolygott, és rám
kacsintott. Én csak forgattam a szemem.
Amikor visszaültünk a
kanapára eleredt odakint az eső, és őrült módjára kezdtek dobolni az esőcseppek
a tetőn és az ablakon.
-
Mi lenne
Washington állammal eső nélkül? – tette fel Bella a költői kérdést, mikor újra
visszaültünk a kanapára.
-
Elképzelni
sem tudom – ráztam a fejem mosolyogva. – Ha jellemeznem kéne egy szóval, azt
mondanám: esős.
-
Ha két
szóval, akkor pedig hogy: nagyon esős.
Magunk elé vettük a
latin felszerelésem, és megkerestük a házit. Nem is tudtam, hogy latinból volt
házim… És azt sem, hogy mennyire helytelen a kiejtésem.
Nagyjából húsz perc
múlva egy autó állt meg a ház előtt, és nemsoká Charlie iszkolt be az ajtón.
Hiába csak a kocsitól a házig érte az eső, így is csurom víz lett. Tényleg
nagyon esett.
-
Sziasztok,
kölykök – mosolygott ránk.
-
Szia –
köszöntünk egyszerre Bellával.
-
Á, farkaséhes
vagyok! Billy, kész van már? – indult a konyhába.
-
Öt perc-
válaszolt apa.
Mi erre Bellával
elrámoltuk az iskolai cuccomat, hogy majd elférjünk vacsoránál. Nemsokára már
mind a négyen tányérral a kezünkben ültünk a nappaliban, és ettük a spagettit.
Eszembe jutott, hogy a múltkori, elhalasztott vacsorán is ez lett volna a menü.
Charlie és apa egy
ideig ketten beszélgettek, aztán Charlie felénk fordult:
-
Mit
csináltatok eddig?
-
Hát… - kezdte
Bella, a szemembe nézve. – Jacob megmutatta a házat, aztán a garázsban voltunk.
Az előbb meg a házit csináltuk…
-
Péntek este?
– nevetett fel Charlie. – Betegek vagytok, gyerekek?
Mindketten
elmosolyodtunk.
Vacsora után még
nagyjából fél óráig maradtak Belláék, aztán Charlie felállt a kanapéról, és
készültek elindulni. Nem akartak tovább maradni, mert már így is kicsit késő
volt, és a vihar épp enyhült valamennyire.
-
Holnap meg
kezdhetünk rámolni – veregette meg Bella hátát Charlie.
-
Rámolni? –
vontam össze a szemöldököm.
-
Tudod,
szobafelújítás… - magyarázta Bella. Beszívta az alsó ajkát, aztán határozott
tekintettel rám nézett. – Van programod?
-
Nincs.
-
Akkor
szavadon foghatlak? – mosolygott. Ekkor jutott eszembe, hogy fölajánlottam neki
a segítségemet. Nagyon megörültem, hogy Bellának magától is eszébe jutott.
-
Persze.
Szívesen – mosolyogtam.
Charlie és apa még pár
percig beszélgettek valakiről, aztán elindultak az autóhoz. Hiába szakadt az
eső, én azért kikísértem őket az autóig. Hunyorítottam az esőben, és a karomat
összefontam a mellkasom előtt.
Bella az eső ellenére is visszafordult hozzám,
mielőtt kinyitotta volna az ajtót.
-
Akkor holnap.
Várlak. – Sután intett egyet, majd
sebesen beszállt az autóba.
Már a fényszórókat sem
láttam, de még mindig kint álltam a sötétben, és nem érdekelt, hogy bőrig ázom.
„Várlak.”
Nem azt mondta, hogy
„várunk”, vagy egyszerűen semmit, nem! Bella azt mondta: „Várlak.”
Vár engem…
-
Jacob! Mi a
fenét csinálsz még odakint?! – kiáltott ki apa.
Miközben
visszafordulta a ház felé is csak ez zakatolt a fejemben, és közben egyre
nagyobb vigyor úszott fel a képemre.
Bella vár engem.
Nagyon nagyon Edward-Bella párti vagyok,de Jacob iszonyat aranyos,amikor Bellával van vagy csak róla van szó!Igazából mindig is kíváncsi voltam,hogy miként alakulna a történet ha Bella Jacobot választja!Nagyon tetszik a történet!Várom a mielőbbi folytatást!Puszi.Pati.:)
VálaszTörlésSzia Pati!
TörlésHűű, akkor neked nagyon-nagyon örülök! :D
Jacob tagadhatatlanul édes :$
Remélem máskor is jössz majd :)) Köszi a komit!
Puszi,
Dóri
Szia
VálaszTörlésHát ez elképesztően jó volt!Jakob olyan aranyos,Bellával jól szórakoztak!Vagy inkább egymáson:)Tényleg ez volt az egyik legjobb fejezett,úgy látszik Bella tényleg próbál túl lépni és esélyt ad Jakobnak. Kép hiánya nem gáz szerintem!Majd meséld el milyen volt a Breaking Dawn 2.része!!!!!!!!!!Léci!:)
Így tovább,nagyon várom a következő fejezettet!
szia puszi
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett! Igen, a mi Bellánk fejlődőképes :D
A film kifejezetten tetszett (szerintem jobban sikerült, mint a Part 1, vagy csak nekem nem facsarta ki annyira a szívem). Jacobnak klassz jelenetei voltak, azokat imádtam. Néhány helyen csak összenéztünk a barátnőimmel, hogy "ez meg miez?" de aztán már minden klappolt. De Jacob tényleg ultra-aranyos volt *_________*
Én is várlak máskor is olvasni, köszi a komit!
Puszi,
Dóri
Igazad volt, ez betehető kedvenc résznek. Érdekes mennyire jól ábrázolod a srác világát. Nincs véletlenül egy fiú testvéred? Köszönöm az élményt, édes volt és mosolyogtató. Kellemes perceket okozott. :-)
VálaszTörlésSzia NoraOak!
TörlésNa, örülök, hogy nem csak nekem lett akkor kedvenc ez a rész :)
Hű, köszi. Egyébként nincs fiú tesóm, egyke vagyok. Általában ezek a Jacobos-fejezetek nagyobb fejtörést okoznak, mint a Bellás-részek, mert mindig át kell kattintanom az agyam, hogy kicsit máshogy írjak. De élvezem, amolyan kihívás. Igyekszem :)
Én köszönöm, hogy voltál! :)
Puszi,
Dóri
Szia!:) Annyira édes! Imádom ezt a fejit! Sajnálom de most nem tudok annyit irni,a fejezet szép volt jó volt elég nem volt de ilyen az élet!:) Nemrég értem haza Breaking Dawn-ról és... hát... WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ<3333 kedvenc részem mindegyik közül! Annyira megijedtem amikor letépték a Carlise fejét :o meg amikor egy csomó farkast megőltek meg minden:) a mozisok tök jó fejek voltak megengedték hogy bentmaradjunk a legeslegvégéig szóval stáblistát,világosítokat mindent láttunk:) de nem volt extra jelenet pedig azt olvastam hogy lesz benne:/na midegy:) kedvenc részek: amikor Bella megtudja hogy Jacob bevésödött a Nessie-be:) hogy kirángatta már a házból?! :DD És amikor Jake átváltozik Charlie elött... hmmm :3 csak egy kicsit lepődtem meg amikor vetkőzni kezdett:) <3
VálaszTörlésVárom a következő fejit! <3
Puszillak: Elena :*
Szia Elena!
Törlés:)) Reméltem, hogy tetszeni fog!
Na, ott én is csak meresztettem a szemem, még némán visítottam a barátnőimnek, hogy ez mi??!! Mi is bent maradtunk :) Mi voltunk az utolsók (a takarítókat leszámítva), akik kijöttek a teremből :D
Igen, az jó volt. Hű, és szegény Charlie ;D Bár szívesen lettem volna a helyében :$
Köszi a komit, meg az élménybeszámolót ;)
Puszi,
Dóri
Szia Dóri!
VálaszTörlésFúúú...Nagyon jó lett ez is *.* .Jacob meg irult és pirult. :D.Embry és Quil pedig hozta a formáját:
''-Ha? – kérdeztem megint, mert egyikőjük sem válaszolt, csak kajánul összevigyorogtak.
-Hogy mikor szúrod el – bökte ki Quil.
-Elszúrom? – ráncoltam a homlokom.
-Hát… ja. Hogy mikor lesz elege Bellának. Érted. Ha nem csíp téged, egy idő után biztos betelik majd a pohara a kis szorgos személyeddel, és akkor kerek perec a képedbe olvassa, hogy kapard le magad róla – magyarázta Quil.
-Szorgos? Mi van? – Vontam össze a szemöldököm, és próbáltam nem belegondolni abba, hogy ez is egy lehetőség. Lehet, hogy Bellának tényleg elege lesz belőlem… de ugye nem?
-Ó, haver, a fene is látja, hogy csorog a nyálad a csaj után! SMS-eket írogatsz neki, megszereled a kocsiját, ugrasz minden piti megjegyzésünkre.
-Tök amatőr vagy – helyeselt Quil.
-Hason csúszol utána.
-És közben csorog a nyálad.
-Meg virág és gyűrű van a kezedben.
-Állj, állj, állj! – kiáltottam. – Mi bajotok van nektek? Én csak megszerelem a kocsiját! A szülinapjára! És már nem is SMS-ezünk! – szúrtam oda Embrynek.
-Nagy bánatodra – kotyogta közbe Quil.
-És nem csorog a nyálam! – elleneztem tovább. – Mégis milyen virágról hadoválsz itt? – intettem Embry felé hevesen.
-Na, persze. Megszereled a kocsiját. Aztán majd beágyazol neki, meg segítesz levenni a bugyiját is.''
Júúúúj...Jake megkapta :D.Az nsgyon vicces és aranyos volt,hogy Jacobtól,hogy annyira örült Bella ''Várlak.'' mondatának.Tűkön ülve várom,hogy mi lesz ebből.
Puszi,Cassie
U.I.:Tényleg annyira jó volt a Part 2????Én majd vasárnap megyek megnézni. *.*
Szia Cass!
TörlésWoah, sikerült bemásolnod az egyik kedvenc jelenetemet :D (Tök fura, hogy annyira tudom élvezni, pedig én írom :P)
Hát, igen, a fiúk nem kímélték :)
Igen, elég jó volt, nekem asszem jobban tetszett, mint a Part 1. Jó szórakozást neked, és majd esetleg számolj be, hogy tetszett :)
Köszi, hogy írtál, várlak máskor is :)
Puszi,
Dóri
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Annyira aranyosak. A srácok nem semmik. Tudják, hogy Jake-t kivel kell "szekálni". Belláék nagyon jól szórakoztak, pedig csak a furgont nézték meg, és egy napot töltöttek együtt, de érezhető, hogy változik valami közöttük. Kíváncsi vagyok mi lesz amikor a szobát festik, mit fognak alakítani. :)
Várom a folytatást.
Nóci
Szia Nóci!
Törlés:DD Köszi! Hát, igen... Embry és Quil mindent tudnak :P Örülök, hogy érzékelhető a változás. Az átalakító-szombatról nem árulok el semmit még.
Köszi a komit, és hogy olvastál, várlak máskor is ;)
Puszi,
Dóri
Szia!
VálaszTörlésNagyon nagyon jó lett. Bella igen megváltozott. Erre a szoba felújításra kíváncsi vagyok. Remélem lesznek izgi helyzetek.
Pusz: Nikol
Szia Nikol!
TörlésÓ, köszönöm! :))
Igen, Bella szépen lassan változik. De azért még ne örüljünk előre a medve bőrére, nem lesz minden zökkenőmentes :$ Na, majd meglátod, hogy alakul a közös szombat :)
Köszi hogy voltál és írtál, várlak a következőhöz is :)
Puszi,
Dóri
Szia Dórim! ♥
VálaszTörlésÍííí! Megértem, hogy miért ez a kedvenc fejezeted (eddig) :P Nekem is ez a best! Báááár ha összejönnek (és ebben nagyon reménykedem *ezer wattos vigyor*), akkor lesz még ennél kedvencebb is... :D :)
Jacob olyan aranyoooos! Kéne nekünk egy ilyen fiú. Lelkes, és úgy kedveli Bellát... az cuki volt, mikor nevetett rajta :P (Megjegyzem erről eszembe jutott, hogy nekem hogy szokott korogni a gyomrom az utolsó órákon a suliban -.-...)
A spagettit szeretjük, bármikor jöhet. :)
Quil és Embry most nem tetszettek; mi az, hogy mikor szúrja el Jacob...? Miért szúrná el?? Jó, hogy lohol Bella után, de miért ne tenné... Tudooom, csak jót akarnak Jake-nek, de azért ne piszkálják... :)
Bellának örülök, végre jókedvű! :D (Jake mellett én is az lennék la la la...)
Várom a következőt!
Puszi,
Andi
U.i: én is akarok Breaking Dawnt!! Nyü-hü-hüüüsz!
Szia Andim! ♥
TörlésJól megkések a válasszal, de azért megírom, nehogy itt árválkodjon a hozzászólásod mindennemű reakciótól hiányosan :(
:) Igen, lesz még másik, sokkal kedvencebb is, ígérem!
Ajj, tudod milyenek a srácok! :P És valakinek muszáj nyaggatnia Jacobot, különben nem fog csinálni semmit! Ők az én (jól mélyen elrejtve) segítő kezeim.
Köszi a komit, tudod,m hogy mindig fülig ér a szám, ha írsz :DD
Puszi,
Dóri