Nézzétek, tudom, hogy ősrégen hoztam fejezetet, vagy írtam bármit is, de semmi mentségem nincs azon kívül, hogy ihlet és kedv híján hetekig egy betűt nem tudtam leütni. Viszont most végre befejeztem a 21. fejezetet, ami habár talán nem olyan terjedelmes, mint az előzőek, de bízom benne, hogy meghozza a kedveteket, hogy a következő részt is kivárjátok - ami szintén nem tudom, mikor jön.
Szóval bocsássatok meg ennek az ihlet nélküli lustaságnak itt, a monitora előtt, aki még mindig a pizsamatrikójában van, és képtelen betartani az íratlan határidőt.
Puszillak titeket, a legkitartóbbakat!
D.
21. fejezet
~Megválaszolatlan kérdések~
Első gondolatom
ébredésnél az volt, hogy most fogom életem legkellemetlenebb reggelét megélni.
Aztán megdörzsöltem a szemem, és Bella fürkésző, mosolygó pillantásával
találtam szembe magam. Eztán már cseppet sem tartottam Charlie-tól.
-
Jó reggelt –
suttogta.
-
Jó reggelt –
válaszoltam, a takaró alatt magamhoz húzva. Nem igen voltam még olyan
állapotban, hogy ki tudjak kelni az ágyból, így csak a kócos hajára hajtottam a
fejem, és a hátát simogattam.
Bella meleg lehelete
csiklandozta a mellkasomat és éreztem, hogy jegesek a lábujjai, ahogy
összefonódtunk a takaró alatt.
-
Öhm… -
köszörülte meg a torkát. – Ugye tudod, hogy ki kell kelnünk? Még mielőtt
Charlie ébresztene minket.
-
Az nagyon
idilli lenne.
Tudtam, hogy Bellának
igaza van, de majdnem visszaaludtam. Mifelénk vasárnap nem szokás dél előtt
felébredni – ha reggel nyolckor fönt lennék, apám el is kezdene aggódni, beteg
vagyok-e.
-
Jake!
-
Ha?
-
Ne aludj el!
Keljünk fel! Hallod?
-
Aha…
Belecsípett a
mellkasomba, és ettől kicsit kitisztult a fejem.
-
Azért nem
kell szadizni, jó? – gördültem le róla, a másik irányba fordulva. Miután
éreztem, hogy Bella fölkelt az ágyból, a hátamra feküdve szétterültem és
élveztem a meleget, ami a takaró alatt ragadt.
Ezt még körülbelül fél
percig tehettem meg, aztán Bells lerántotta rólam, és megbökte az oldalam.
-
Nem
kajálhatnánk az ágyban? Haláli éhes vagyok – ásítottam.
-
Ha lejössz a
konyhába, csinálok neked reggelit – csalogatott, de én inkább úgy döntöttem,
éhen halok.
Összekuporodtam az egy
szál alsómban, ha már a takarómat elvették.
-
Ez már
nevetséges, Black! – Szinte magam előtt láttam, hogy dühösen rázza a fejét,
majd a sarkát minden egyes lépésnél jól a padlóhoz csapva megkerülte az ágyat.
Résnyire kinyitottam a szemem, és elkaptam a csipkés fenekét, ahogy lehajolt,
hogy fölkapjon magára valamit.
Valószínűleg ő is
belegondolt, hogy lehetséges, hogy bámulom, és a pólómat a kezében tartva
fordult hirtelen felém, és mikor látta, hogy félig nyitva a szemem és vigyorgok
jól megsuhintott.
-
A kis
szadista! – vigyorogtam. Bella lesajnáló fejet vágott rám, de még mielőtt
kivágtatott volna az ajtón elkaptam a derekánál fogva, és visszarántottam magam
mellé.
Az eper illatú hajába
fúrtam a fejem, és mélyet szippantottam. A kezem Bella hasára tapadt, és ő
hiába mocorgott, nem tudott szabadulni, így végül elvette a nyakáról a haját és
kicsavarodva csókot nyomott a számra. A nyakát kezdtem harapdálni, ő pedig
kuncogott és megfordult a karomban. Az ágy közepén feküdtem, Bells pedig a
csípőmre ült, majd a mellkasomra hajtva a fejét szuszogott.
Libabőrös lett, ahogy
a hátát simogattam, így lenyújtózkodtam a takaróért, ami a földön hevert az ágy
mellett. Beterítettem vele magunkat, majd oldalra fordulva, szemben Bellával
olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogy csak mertem a nélkül, hogy a testi
épsége miatt kelljen aggódnom.
A fejünkre is ráhúztam
a takarót, így most már sötétben kuksoltunk. Kitapogattam az arcát, majd
csókolni kezdtem, ahol értem, de eltolt magától.
-
Fogat kéne
mosnom.
A szegycsontját
simogattam a mutatóujjammal, miközben a lábunk összegabalyodott. Bella mélyet
sóhajtott, és már azt hittem lerántja a fejünkről a takarót, de mégsem ezt
tette. A hátamat átölelve fél kézzel hozzám húzódott, és a vállamat kezdte
csókolni.
Egy idő után kínomban
megköszörültem a torkom.
-
Az is durva,
ha simán nyit ránk apád, hát még az, ha közben csináljuk is…
Bella felkuncogott és
hátrább húzódott, nem nyúzva tovább az idegeimet.
-
Menjünk le
reggelizni.
-
Én… izé, egy
pillanat, és megyek.
Kicsusszant mellőlem
az ágyból, de szerencsémre nem rántotta le rólam a takarót. Megvártam, míg a
nyikkanó lépcsőfokhoz ér, majd a hátamra fordultam, de a paplan alá nem mertem
benézni. Undorító dolgokra gondoltam – bármire, csak ne gerjedjek be tőle.
Pár perc kellett, hogy
olyan állapotban legyek, hogy deréktól lefelé is mutatkozni merjek Charlie
előtt.
A konyhában kész
tükörtojás várt és Bella, egyedül.
-
Charlie? –
vontam össze a szemöldököm és vártam, hogy valami mögül mindjárt nekem ront egy
bárddal. De félelmem hiába való volt.
-
Úgy tűnik,
még mindig bent van az őrsön. Legalább ha hazajön túl fáradt lesz velünk
foglalkozni – vonta meg a vállát Bells, miközben leültem vele szemben.
A lábaink megtalálták
egymást az asztal alatt, éreztem a hűs lábujjalak, ahogy a vádlimat simogatják.
Reggeli után
felöltöztem Bella szobájában, majd beültem a tévé elé, míg ő megfürdött odafent
– ugyanis az tegnap este teljesen elmaradt. Addig kapcsolgattam a tévét, amíg
találtam egy ősrégi akciófilmet. Nem győztem szörnyülködni az akkori
effektekben, de azért néztem.
Bella fél óra múlva csatlakozott
hozzám, de ahogy elnéztem a grimaszba torzuló arcát, inkább átnyújtottam neki a
távirányítót, hadd válasszon ő.
Bells csak megzárta a
fejét, és gyors puszit nyomott a számra, mielőtt felállt volna.
-
Ebédet kell
csinálnom. Ha apa hazajön, szörnyen éhes lesz.
-
Akkor segítek
– vontam vállat és kinyomtam a tévét.
A megdöbbent
arckifejezését látva elnevettem magam.
-
Ne feledd,
nőtlen házban élünk, muszáj főznöm nekem is.
Bizonytalanul
rábólintott, aztán bementünk a konyhába, és Bella utasításokat kezdett el
osztogatni. Egy idő után észrevettem, hogy nagyon élvezi, hogy jobban ért
valamihez nálam; egészen belejött a konyhafőnök szerepébe. Készségesen
játszottam a szófogadó kuktát és próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy mondta.
Krumpli pucolás közben
azt hittem, levágom az egyik ujjamat, de ezt Bells is észrevette, szóval inkább
átadta nekem a szeletelést és a mosást, nehogy aztán a kórházban kössünk ki, és
Charlie éhen maradjon.
Már éppen tányérokat
szedtem elő a konyhaszekrényből, mikor Charlie rendőrautóját meghallottuk a ház
elé kanyarodni. Pont időben lettünk készen. Bella még igazgatta kicsit az
asztalon a dolgokat – mert az persze nem jó, ahogyan én rakom le őket. Charlie
közben nyitotta is az ajtót, és egy pillanat múlva az orra által vezérelve
belépett hozzánk, a konyhába.
Ahhoz képest, hogy
egész éjjel bent volt, nem tűnt túl álmosnak, inkább csak zaklatott kifejezés
ült az arcán. Bella mesélte, hogy az egyik barátja meghalt, és hogy minden áron
elő akarja keríteni a rendőrség a tettest.
-
Szia, apa –
mosolygott rá Bella, és pipiskedve puszit nyomott Charlie arcára, aki félszegen
átkarolta a derekát. – Reméltük, hogy éhes leszel – intett a fejével a
megterített asztal felé.
-
Mint a farkas
– mosolyodott el Charlie, és leült a hozzá legközelebb eső helyre. – Szia Jacob
– biccentett felém.
-
Charlie. Úgy
gondoltam, addig mindenképpen maradok, amíg nem érsz haza.
-
Jól tetted.
Nem akarom Bellát egyedül hagyni, ha ilyen gyilkosok mászkálnak a környéken. És
te se mászkálj magadban, kölyök! – nézett komolyan rám, mire engedelmesen
bólintottam.
-
Gyilkosok?
Többen vannak? – vonta össze a szemöldökét Bells, ahogy leült közénk.
-
Szerintem
mindenképpen. De nem akarok erről beszélni itthon is. Együnk – zárta le a témát
Charlie.
Ebéd után mi Bellával
mosogatni meg rámolni kezdtünk, Charlie pedig egyszerűen bedőlt a szobájába
aludni.
-
Nem neki való
már az éjszakai műszak – rázta a fejét Bells, és újabb, törölgetni való tányért
nyújtott nekem.
-
Hm… pedig én
támogatnám – vigyorogtam. A vizes tányért a pulton hagyva fúrtam bele a fejem
Bella nyakába, hogy csókolgathassam, de ő elhúzódott, és játékosan vizet
csapott rám a mosogatószivaccsal.
Miután mindent
elrámoltunk mennem kellett, mert még egyikünk sem igazán tanult, pedig már
vasárnap délután volt. Nem akartunk indokot adni Charlie-nak, hogy azt
mondhassa, miattam romlanak Bella jegyei.
-
Mikor jössz
legközelebb? – kérdezte Bella. Én pont ugyanezen agyaltam, miközben a kocsimnak
dőlve bújtunk össze.
-
Ma éjjel?
Holnap? Azután? Tudod mit, ide is költözök!
Egymáshoz bújva nevettünk
együtt, mikor elkezdett csöpögni az eső. Eltartottam magamtól Bellát, hogy a
szemébe nézhessek, de csak újra kitört belőlünk a röhögés, és sűrű csókokat
váltva köszöntünk egymástól, miközben egyre jobban átáztak a ruháink.
Hazafelé tartva
benyomtam a rádiót, és ráérősen mentem. Ritmusra doboltam a kormányon és a
hajamból próbáltam kirázni az esőcseppeket már vagy századszorra, ahogy
ráfordultam az utcánkra. Az eső már szakadt, szóval nem voltam biztos benne, de
mintha idegen kocsi parkolt volna a házunk előtt. Én hátra mentem, hogy a
garázs fedezékébe rakjam le a Rabbitet, majd a fák alatt siettem be a házba.
-
Hello, apa!
Hoztam neked egy kis kaját, Bellával csináltuk – raktam le a kisszekrényre,
miközben fél lábon szerencsétlenkedve küzdöttem le a bakancsomat. Miután
sikerült, kicsusszantam a nedves dzsekimből, és már indultam is volna, hogy
megkeressem apát, de hamar meglett.
A kerekesszékében ült,
előtte pedig, felém fordulva Sam állt, megfeszült izmokkal. Megvető pillantást
vetettem rá – mert komolyan, muszáj ebben az esőben is félmeztelenül járkálnia?
Értem, hogy a rezervátumnak senki sem túl gazdag, de azért egy póló biztos akad
valahol…
-
Jake, menj a
szobádba. – Apának elég volt egy komoly pillantást vetnie rám, és tudtam, hogy
ez valami fontos dolog. Hiszen apa nem sűrűn komolyodik el. Értetlenül
összevontam a szemöldököm, ahogy észrevettem a vibráló feszültséget Sam és apám
között. Szinte szikrázott.
Apa nem sűrűn jött ki
a sodrából, és miután valahogy túltette magát anya halálán mindenben inkább a viccet
és a pozitívumot kereste. Értékeltem, hogy nem lett depressziós és búskomor,
hiába hallja mindenhol az ember, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztése a
legtöbb esetben ezt váltja ki. Apa erősebb volt, mint ahogy arra a tolószékéből
és a ráncaiból következtetni lehetett volna.
Most viszont egészen
határozottan ingerültséget, sőt, dühöt sugárzott. Először azt hittem, hogy
felém, amiért esetleg később jöttem, mint várta, vagy valami, de aztán
rájöttem, hogy Sammel van a baja.
Még jobban
összezavarodtam. Máskor, ha feljön ez a Sam-téma a szektával, meg a
furcsaságaikkal apa általában az ő oldalukra áll, és azt mondja, én nem értem
még, hogy működnek a dolgok. Most viszont úgy tűnik, fordult a kocka. Lehet,
hogy Sam azért jött, hogy engem is bevegyen a dilinós szektájába, és
félmeztelenül rohangáló iskolakerülő majmot faragjon belőlem?
-
Ez rá is
tartozik! – szűrte a fogai között Sam, és egy pillanatra megremegett a karja,
de aztán ökölbe szorította a kezét és uralkodott magán.
-
Azt egyelőre
nem te döntöd el, Sam – apa higgadt arckifejezésre váltott. Úgy döntött, a
tekintélyével győzni meg ezt a pojácát. Úgy cikázott a szemem kettejük arca
között, mintha teniszmeccset néznék.
Apa tekintélye tényleg
figyelemre méltó volt, azt nézve, hogy ő volt a rezervátumbéli tanács egyik fő,
oszlopos tagja, és tényleg úgy tűnt, hogy sokan tisztelik a városban. Vele
szemben viszont ott volt Sam előnye: az ereje, a fiatalsága. De kész voltam
neki ugrani, ha csak egy centivel is közelebb merészkedik az apámhoz.
Önkéntelenül is ökölbe
szorult a kezem, és remegés futott végig a hátamon. Úgy gondoltam, biztos a
hideg esőcseppektől van, mert még mindig csurom víz voltam. Hirtelen nem
vágytam másra, csak hogy egy jó nagyot behúzhassak ennek a felfuvalkodott
idiótának, aki ide meri tolni a képét.
-
Menj el, Sam
– biccentett apa az ajtó felé, én pedig máris szélesre tártam.
Sam és apám még egy
percig farkasszemet néztek, majd Sam kiengedett, a vállai lejjebb estek, és úgy
tűnt, megadta magát. Mikor elhaladt mellettem, komolyan a szemembe nézett, de
nem tudtam, ezzel mit akar. A küszöbön a jobb lábával még visszafordult.
-
Mindenkinek
jobb lenne, ha most kezdődne el, Billy. Neki is – pillantott rám.
Abban a pillanatban, hogy
levette a lábát a küszöbről rácsaptam az ajtót. Az ég pont dörgött egyet, az
eső iszonyatos erővel verte az ablakokat, és kezdett sötét lenni annak
ellenére, hogy még nem múlt el délután két óra.
Pár percig vártam,
hogy apa magától kezdje el megmagyarázni, mi volt ez az egész, de miután
láttam, ez nem fog bekövetkezni, rákérdeztem.
-
Jake, csinálj
nekem egy teát, jó? – tért ki a válaszadás elől, mintha meg sem hallotta volna,
hogy kérdőre vontam. – Sok cukorral.
-
Apa… -
kezdtem volna újra.
-
Egy teát,
Jake – nézett mélyen a szemembe.
Értetlenül álltam ott,
aztán felraktam egy kanna vizet és gyorsan lecseréltem a vizes cuccaimat egy
otthoni melegítőre meg egy lyukas feliratos pólóra – amit kicsit már kinőttem.
Az eső áztatta cuccaimat kicsavartam a csapban és kiterítettem a madzagokra a
fürdőszobában. Ettől kicsit lenyugodtam.
Mikor a víz felforrt,
filtert dobtam bele, és csak úgy szemmértékkel megcukroztam. Apa némán ült a
nappaliban és a lenémított tévét bámulta, amiről valószínűleg akkor vette le a
hangot, mikor Sam beállított.
Két bögre forró teával
ültem le a kopott díványra, kinyomtam a tévét, és apa felé fordulva vártam,
hogy végre mondjon valamit a nemrég történtekről.
-
Jake… jól szórakoztatok
Bellával? – kérdezte, és úgy mosolygott rám, mintha minden a legnagyobb rendben
volna.
Persze az agyamat
rögtön elárasztotta mindenféle kép az éjjel történtekről, de volt annyi
lélekjelenlétem, hogy most ezeket figyelmen kívül hagyjam.
-
Apa, mi a
fenéről beszélt Sam?
-
Azt mondtad,
hoztál nekem valami maradékot? Mit csináltatok ebédre?
-
Apa, süket
vagy?! – pattantam fel ingerülten. – Azt kérdeztem, mit akart Sam?
-
Jacob, ne
beszéljünk róla, meccs van a tévében, kapcsold vissza.
-
Rólam
beszéltetek? – emeltem még feljebb a hangom. – Rólam? Mit akar? Tudnom kell,
mit keresett itt! Fenyegetett?
-
A tévét,
Jake.
-
Cseszd meg a
rohadt tévédet! – kiáltottam.
Ha engedtem volna a
kezemet, apám vállára szorult volna, és addig rángatta volna, míg nem felel a
kérdésemre. De még észnél voltam, és csak dühösen kitéptem a tévé vezetékét,
magamhoz vettem a távirányítót meg a maradékot, amit Bellától hoztam, az összes
teát kiöntöttem az esőbe és olyan erővel csaptam be magam mögött a szobám
ajtaját, hogy éppen nem szakadt ki.
Hassal az ágyamra
vetettem magam, és a párnába temettem az arcom. Épp azon voltam, hogy
visszamegyek és üvöltözök még egy kicsit, de megcsörrent a vezetékes telefon.
Apa rögtön felvette, míg én sebesen az ajtóhoz léptem és rátapadtam, hogy hallhassam,
kivel beszél.
-
Hagyd békén,
még nem áll készen.
Ennyi volt az egész,
ez után hallottam, hogy apa bekerekezik a szobájába, és magára csukja az ajtót.
De ennyi is elég volt, hogy tudjam, Sam volt a vonal másik végén.
Egy ideig még a
szobámban voltam – elfeküdtem az ágyon, forgolódtam, aztán járkáltam, és a
telefonomat nézegettem, hogy vajon felhívjam-e Bellát és kitálaljak-e neki
erről a bolondokházáról. Az, hogy leckét csináljak, eszembe sem jutott. Ki
gondol ilyenkor tanulásra, jesszus!?
Pár óra szenvedés után
aztán döntésre jutottam. Az ágyat az ajtóm elé toltam, majd kitártam az
ablakot. Odakint még mindig szakadt az eső, és hűvös szél fújt be a szobámba,
fölállt a szőr a hátamon tőle.
Mindezek ellenére
kimásztam, óvatosan, félig guggolva megkerültem az épületet, majd a házunk
látótávolságából kiérve, immár felegyenesedve futni kezdtem.
Ha apám nem hajlandó
engem beavatni, majd Sam Uley megteszi.
Szia Dóri!
VálaszTörlésMegérte várni a fejezetre. Nagyon jó lett. Aranyos volt Jake ahogyan a reggeli felkeléssel próbálkozott (volna). Nagyon jól telt a reggel, főleg, hogy nem volt még otthon Charlie :)
Csak nem közeledik hogy Jake átváltozik? szerintem Jake sok mindent nem fog megtudni Sam-től, bár ki tudja.
Igaz, várom az újabb fejezetet, de magam ellen beszélek egy kicsit.
Ha gondolod akkor tarts egy kis szünetet és töltődj fel, az újabb és újabb fejezetekhez. Az nem jó ha "erőszakolni kell magad, hogy egy újabb fejezet megszülessen"
Én attól függetlenül várni fogom a történet folytatását, és újabb fejezeteket. :)
A fejezeten nem éreztem, hogy "nehéz szülés volt" :)Sőt nagyon átjött Jake mit is érez/érzett.
Továbbra is várom az új fejezetet. :)
Nóci
Szia Dóri!
VálaszTörlésSzerintem is tuti jó lett ez a fejezet is. Nagyon várom a folytatást. Csatlakozom az előttem szólóhoz, ha nincs ihlet, tényleg inkább tarts egy kis szünetet. Kivárjuk! :)
Üdv: SilentHeart